Őszintebankos

Egy rendes bank

2017. október 05. - a bankos aki őszinte

Vajon meddig kell visszamenned az időben, amíg egy ilyen jelzőt találsz valamelyik pénzintézet neve előtt? Gyere és kövess, én elrepítelek a nem is oly távoli múltba, és megmutatom, hogy mennyire fair is a jelen.

 2015-öt írunk, a hitelezés ismét felívelő pályára kezd állni a magyar gazdaságban is, amikor a törvényhozók gondolnak egy merészet és megelőzendő egy újabb, a 2008-ashoz hasonló válságot, megszövegeznek egy törvényt az etikus bankrendszerről. A sokak által csak „hitelapokalipszisként” emlegetett helyzet kíméletlen voltát (főként a deviza hiteleket érintően) elsősorban a nem megfelelő tájékozódás és az értelmezési nehézségek idézték elő, illetve az ebből fakadó továbbgyűrűző problémák, legalábbis a döntéshozók szerint. Ezért azt tűzték ki e törvény céljául, hogy rendet teremtsen a tájékoztatás terén. A hitelezést, illetve annak költségeit, valamint főként a kamatokat illetően átlátható, tiszta helyzetet kívántak teremteni.

oszinte_bankos_b.jpegfuta

 Azóta eltelt két év, és, ha ma bármelyik rendes, úgy nevezett „fair banknál” hitelt veszel fel, akkor a hitelkamatod várható alakulásáról köteles vagy érdemi és könnyen értelmezhető információt kapni, amennyiben legalább három éves futamidőt választasz. Ennél mi sem egyszerűbb, hiszen ott van a törlesztőrészletek feltüntetése havi bontásban egészen a hiteled kifutásáig.

 És mi van akkor, ha változik a kamatod?

 Elsőként azt kell letisztázni, hogy miként változhat hitelkamatod…

 Alapvetően hiteled kamata – azaz annak a díja, hogy más pénzét használod – két különböző módon kerülhet meghatározásra. Az egyiknél a kamatláb egy adott időszakra vonatkozó referenciakamathoz viszonyítva kerül megállapításra és rögzítésre, ezek a fix kamatozású hitelek. Ezzel szemben a változó kamatozású hiteleknél egy bizonyos időtávra vonatkozó referencia-kamathoz adódik hozzá a kamatfelár (kamatmarzs), és így kapjuk meg a hitel tényleges kamatlábát.

 No, már most. Alapesetben a referencia-kamatlábat a Magyar Nemzeti Bank határozza meg, így azért azt Te is sejtheted, hogy innentől kezdve eszeveszetten nagy mozgástere nincs a bankoknak. De jó fej az MNB, mert megengedi, hogy a bankok más referenciaértékeket is megállapíthassanak, illetve alkalmazzanak, egy feltétellel: Az MNB-nek ezeket jóvá kell hagynia! Szóval itt vissza is kanyarodtunk a kiindulási állapothoz, az MNB diktál és véd Téged is.

 Akármelyik mellett teszi is le voksát pénzintézeted, mindenképpen értesítenie kell Téged, ha valami módosul. A fix kamatozású hitelek esetén a kamatváltozás mértékéről kell tájékoztatást küldeni a kamatváltoztatási mutató megadásával. Ha pedig referenciakamathoz kötött konstrukciót választottál, a kamatfelár-változtatási mutatóról kapsz értesítést. Ezeket nyomon is tudod követni az MNB honlapján, biztos, ami biztos.

 De mi van, ha nem szeretnél ilyen tájékoztatókat kapni?

 Miért ne szeretnék?! Kérdezhetnél vissza… Hát, mondjuk, azért, mert jó eséllyel a következő években ezek az értesítők mind a referencia kamat, mind a hitelkamat tekintetében az emelkedésről fognak szólni. Ha tehát ezeket mellőznéd és a mostani rekordalacsony kamatokat szeretnéd élvezni hiteled teljes futamideje alatt, akkor nem kell mást tenned, mint minél hosszabb kamatperiódust választani, akár a futamidő végéig és erre fixálni hiteled kamatlábat.

 Akárhogy is döntesz, jó, ha tisztában vagy a bankok tájékoztatási kötelezettségeivel és így felelősen tudsz dönteni nem csak a hitelt illetően, hanem a választott pénzintézet tekintetében is! Ott érdemes bankolni, ahol megkapsz minden törvényileg kötelező és számodra szükséges információt. Ez sokszor többet ér, mint az a pár száz forint, amit egy-egy számlavezetési díj különbsége jelent!

Van élet a CSOK után?

Ha ingatlanvásárlás, akkor elkezd villogni agyunkban ez a három betűs mozaikszó. A Tiédben is igaz?

Persze utána jönnek a már unalomig ismételt frázisok, három gyerek, újépítés, stb.…

 Jó, jó, tudom én, hogy használt lakásra is igénybe lehet venni, no, de hol van az a mágikus 10+10 milliótól, amit a három vagy több gyermeket nevelők (vagy a jövőben esetleg ennyi csemetét bevállalók) elnyerhetnek, ha minden úgy van, ahogy a nagy könyvben – azaz az ide vágó jogszabályokban – le van írva.

 És akkor mi marad a többieknek? Érjék be „soványka” néhány millióval? És akinek már 25 év feletti a gyermeke?! Valljuk be, bár a 10+10 millió komoly segítség, de egyre ritkább, hogy ennyi elég lenne egy új lakásra, nem hogy egy családi házra… Lehetne még folytatni a sort, ugye?

 

Azért nem kell az orrodat lógatni emiatt, mert van élet a CSOK után is!

 Néhány hónapja kúszott be a hírek közé egy új fogalom, a minősített fogyasztóbarát lakáshitel. Napjainkra már nem múlik el úgy hét, hogy legalább egyszer ne hallanánk felőle. Mégis mi ez? Jó-e ez Neked?

 

Első hallásra nem is tűnnek fel azok a különbségek, amik miatt érdemes lehet rákérdezni bankodnál, ha éppen ingatlancélú hitel felvételén gondolkodsz. Az igazság az, hogy egyébként a pénzintézeteknek, ahol már megtalálhatóak ezek a termékek, kötelező ezt a hitelfajtát is ajánlani. A kamatok terén valójában nem igazán találsz most lényegi különbséget, ami a jegybanki alapkamat rekordmélyen lévő értékének köszönhető. Miért? Mert hiteled kamata általában úgy épül fel, hogy van adott referenciakamat, amire jön a kamatfelár. E kettő összege adja ki azt, amit majd fizetned kell. Napjainkban a piaci és a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek referenciakamata majdhogynem azonos. A fogyasztóbarát lakáshitelek kamatmarzsa azonban maximalizálva van (3,50%). De valószínű, hogy a bankok nagyon nem fognak ennél kevesebbet felszámítani. Ez viszont a piaci marzsokat tekintve átlagosnak mondható.

 

Akkor mégis miért koptatom a billentyűzetet? Mert akad itt más érdekesség is, ami cseppet sem elhanyagolható. Egyrészt minden bank, melynek terméke elnyerte a minősítést, ugyanazt a terméket kínálja, tehát az ajánlatok könnyen összehasonlíthatók. Szegény, jó öreg THM csak pislog nagyokat.

 person-woman-eyes-face.jpg

Másrészt elég világosan le vannak fektetve a szabályok: Ki milyen feltételekkel veheti igénybe? Milyen költségek számolhatók fel? Mi az, amit a banknak kell állnia? Ráadásul a hitelbírálati és folyósítási folyamat is világosan, egyszerűen, határidőkkel kiegészítve lefektetésre került.

 

Valld be, nem igen kaptál még olyan levelet pénzintézetedtől, hogy ennél és ennél a tételnél kevesebb díjat is fizethetsz. Azonban, ha minősített hiteled van, bizony számíthatsz rá. Minden évben, fordulónapon a banknak kötelező tájékoztatni téged a szokásos „ennyi és ennyi áll még fenn a tartozásodból” mellett arról is, hogy van-e esetleg pozitív változás – mondjuk – az előtörlesztés vagy végtörlesztés díjait tekintve. Azért itt százezreket foghatsz, ha éppen úgy van. További előny lehet, hogy a lakástakarékból történő betörlesztés kötelező érvénnyel díjmentes lesz!

 

De hát még meg sem kaptad a hitelt, ugye?!

 

Mégis mi az, amivel számolhatsz? A futamidő maximum 30 év lehet. Ráadásul az sem feltétlenül probléma, ha elmúltál már 70 éves. Viszont ebben az esetben kell valaki, aki melléd áll az ügyletben adóstársként, különben itt véget is ér a történeted. A kamatot itt is lehet fixálni a szokásos 3, 5 vagy 10 év mellett egészen a futamidő végéig. És itt nincs az, mint a piaci hiteleknél, hogy a kamatlábad túlnyúlik a referencia kamat + 3,5%-on! A maximumot akkor is be kell tartani, ha Te éppenséggel 30 évig szeretnéd rögzíteni ezt. Ez azért nem rossz.

 

Ha minden papírt összeszedtél az igényléshez és megkaptad a bank ajánlatát, akkor a bank – néhány kivételtől eltekintve – attól már nem térhet el, , de ugyebár azok meg erősítik a szabályt…

 

Természetesen a hitelkérelem sorsa függ az érintett, illetve a fedezetként felajánlott ingatlanoktól is, de a jó hír, hogy amint megvan az értékbecslés, onnantól már vághatod a centiket. Legkésőbb 15 nap múlva a banknak mondania kell egy igent vagy egy nemet!

 

És még egy plusz: A minősített fogyasztóbarát lakáshitellel megfejelhető a CSOK is!

 

Százból vajon mennyi…?

Vajon mennyi ember kap az előírásoknak megfelelő banki kiszolgálást? Te meg vagy elégedve a bankoddal? Korrekten szolgálnak ki? Jó tanácsokat adnak? Nem kell sokat sorban állni? Vagy pusztán az ügyintéző személye varázsolt el és láncol adott pénzintézethez?

A napokban jelent meg az EU devizahiteleket is érintő döntése. Nem, nem Magyarország volt pellengérre állítva, hanem Romániában zajlott egy per, mely egészen Brüsszelig jutott. Ebben egy devizahiteles firtatta a bank kártérítési kötelezettségét a devizahitelen elszenvedett veszteségeit illetően. A bírák végül adtak is meg nem is a felperesnek. Azt elutasították, hogy banknak kártérítést kell fizetnie, mert az illető nem tudja fizetni a devizahitelét, de azt is megállapították,  ha bebizonyosodik, hogy a bank nem nyújtott teljes körű tájékoztatást, akkor bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia az alperes pénzintézetnek.

Mi ebből a tanulság?

Résen kell lenned és éppen ezért azzal is tisztába kell kerülnöd, hogy mi a helyes eljárás egy bank részéről, amikor ügyfelet szolgál ki.

 

Itt megint csak a sajtóban is egyre gyakrabban felbukkanó mozaikszóba botlasz. Ez pedig a MiFID, illetve a MiFID 2, sőt MiFIR is van már. Ezek az előírások szabályozzák, hogy miként kell kinéznie egy tanácsadásnak, illetve tartalmazzák többek között a kötelezően megfutandó körök listáját is. Amelyik mindegyikben közös az, hogy fel kell mérnie a banki alkalmazottnak az ügyfél ismeretét, tapasztalatait, pénzügyi helyzetét és befektetési vagy éppen hitelfelvételi céljait annak érdekében, hogy számára alkalmas szolgáltatásokat, illetve pénzügyi eszközöket ajánlhassanak.

 

A jövő januártól életbe lépő MiFID2 annyiban gondolja tovább a történetet, hogy a banknak a veszteségviselési és kockázattűrési képességedről is információkat kell szereznie. Az adott ügylet megvalósítását megelőzően írásbeli megfelelőségi nyilatkozatot (suitability statement) kell adnia a terméknek a számodra történő megfelelőségéről, illetve arról, hogy az általa nyújtott tanácsok hogyan igazodnak a preferenciáidhoz, sajátosságaidhoz, céljaidhoz.

 dontes.jpeg

Egy érdekes pontra fel is hívnám a figyelmed: A banknak nyilatkoznia kell, hogy a tanácsadást független alapon végzi-e vagy sem. Ne nevess!!!

 

A hiteleknél nyilván nem független alapon fog kínálni bármit is Neked, mivel ez azt jelentené, hogy össze kellene vetnie a piacon lévő más banki ajánlatokkal a sajátját. Nyílván egyik sem fogja a versenytársak termékeit „reklámozni”. De… A bank saját termékei közül is legalább kettőt kell majd eléd tenniük, kettő olyat, ami helyettesítő termékként funkcionál. Tehát nem egy hitelkártyát kell egy lakásvásárlási hitellel összehasonlítani, hanem értelemszerűen például két jelzáloghitelt.

A befektetéseket érintően viszont jó, ha tudod, hogy nem csak banki termékeket forgalmaznak a pénzintézetek, így itt bizony könnyebben hajlanak arra, hogy valóban független tanácsot adjanak Neked.

 

Ha már kellően kifaggattak, csak a bekategorizálásod után kínálhatnak a kapott információkalapján Neked való terméket. Persze dönthetsz úgy, hogy kategóriádon kívüli lehetőségekből csemegézel, de akkor már odabiggyesztik majd a kis kartonodra, hogy ezt és ezt a megbízást a Te utasításodra, nem pedig a bank javaslatára tették. Ha határozott elképzeléssel mész be bankodhoz, akkor nem is kell, hogy felmérjenek. Ám 2018 elejétől, ha hitelekről lesz szó, akkor nincs kibúvó, minden esetben vallatás jön.

 

Egyébként könnyen belátható, hogy MiFID ide, MiFID oda, a bank érdeke is az, hogy minél teljesebb képet kapjon rólad, igényeidről, céljaidról. Másként, hogy a fenébe találnák ki, hogy mire van szükséged?! Jah, hogy ki van adva a tanácsadóknak, hogy adott hónapban éppen mit kell eladni? És ha igen? Nem baj az, mivel a megfelelő ügyfélismeret és kapcsolat nagyban megkönnyíti az ügyintéző dolgát, és éppenséggel Te is olyan banki ajánlatba futhatsz, ami telibe talál, még, ha így elsőre nem is gondoltál volna rá.

 

Ha éppen új pénzügyi szolgáltatót keresel, akkor a pénz- és tőkepiaci szabályok betartása mellett legalább ugyanolyan fontos a mindennapi etikettnek megfelelő ügyfélkezelés is.  Mire gondolok? Köszönés, bemutatkozás, illem, testbeszéd stb.. Ugye, hogy fontos?!

És akkor még nem beszéltünk arról, amikor már élő a kapcsolat. A banknak tájékoztatási kötelezettsége is van, bizonyos időközönként jelentéseket kell küldenie majd Neked.

Végül pedig, ha Te nem lennél mindezekkel tisztában, még akkor sincs minden veszve, mert azon pénzintézetek, amik nem a fentiek szerint járnak el, bizony komoly büntetésre számíthatnak, ha ez kiderül… Ettől még persze Te nem feltétlenül leszel boldogabb, ezért jobb, ha résen vagy!

 

 

 

 

Tuti 30%-ot szeretnél?

 Akkor ide hallgass! Én garantálom Neked, hogy előbb vagy utóbb meglesz! Jaj, hányszor hallhattad már Te is, gondolom. Remélem, amikor ilyet látsz, akkor azért elszámolsz tízig, mielőtt rátennél egy csinosabb összeget a kecsegtető befektetési ajánlatra.

 Mégis mi minden fusson át a fejeden abban a tíz másodpercben?

Elsőként, hogy mi az a harminc százalék? Mert én is ígérhetnék ennyit, és a mondat végén fenn hagyom a hangsúlyt… aztán döntsd el, hogy ez most a nyereség vagy a veszteség mértékére vonatkozik-e!

 No, de viccet félre téve, a legelső dolog, aminek ilyenkor rendelkezésedre kell állnia, az egy befektetési tájékoztató. Tudom, jobb lenne, ha videó üzenetben mondaná el a kibocsátó, forgalmazó, hogy miről is szól pontosan az ajánlata… De most vegyél erőt magadon és szánd rá azt a tíz percet, hogy elolvasd! Hidd el, megéri, csupán a megtakarításod jövője, s talán a Tiéd is múlik rajta!

 Ebben a tájékoztatóban ott kell lennie minden fontos információnak: Milyen időtávra szól a befektetés, mekkora a meghirdetett hozam, hogyan adható és vehető az értékpapír... Ha éppenséggel befektetési alapról beszélünk, akkor meg kell Veled osztaniuk a befektetési politikájukat is, mely bemutatja, hogy milyen mögöttes eszközökbe fektetnek, mekkora kockázatokat vállalnak, illetve vállalsz ezáltal Te is.

 

Kockázati oldalról az sem mellékes, hogy BEVA (Befektető Védelmi Alap) hatálya alá tartozik-e, avagy sem. Félreértés ne essék, a BEVA nem a veszteségeidet hivatott kipótolni, hanem akkor segít, ha az alapkezelő hibájából, csődjéből fakadóan veszítenéd el a pénzed. De attól, hogy az alapkezelő rossz döntéseket hoz, a BEVA nem fog az ajtódon kopogtatni, hogy a hónod alá nyúljon.

 

Ahogy peregnek a másodpercek, érdemes egy pillanatra elidőznöd azon, hogy ki a termék kibocsátója, forgalmazója. Mennyire megbízható a cég, volt-e korábban már ilyen ügylete, az milyen sikert ért el. Ezeket az információkat az internet világában játszi könnyedséggel beszerezheted. Bár tisztul a kép, de, ha egy cég múltja rendben van, az még nem jelent garanciát arra, hogy a jövőben sem fog megbotlani.

 nyereseg.jpeg

És ezzel egy fontos alaptézishez érkeztünk.

 

Akármilyen színes, szagos, grafikonokkal teletűzdelt brosúrát tolnak is az orrod alá, vésd eszedbe, hogy a múltbeli teljesítmények csak abban az időben és az adott feltételek között mutatják egy befektetés sikerességét, a jövőt senki sem ismerheti. Ezt egyébként még azzal is szokták fokozni, hogy várható jövőbeni hozamgörbéket vetítenek ki… Nos, értékelem én az igyekezetet, de azért ezeket még nagyobb fenntartásokkal kezeld! A múltbeli dolgok legalább már megtörténtek. Ha korrekt céggel állsz szemben, akkor erre fel is hívják a figyelmedet vagy legalábbis kiscsillaggal megjelölik a számokat, grafikonokat és odabiggyesztik mellé, hogy:

 

„… a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbenikre…”

 

Haladjunk csak szép sorjában! Legelőször annak kellett volna szöget ütnie a fejedben, hogy egyáltalán kínálhatnák-e Neked ezt a terméket. Itt jön el a MiFID ideje, sőt 2018 januárjától már a MiFID 2-é. Ez az a kérdőív, ami alapján besorolnak egy befektetői típusba és ennek megfelelően csak a számodra emészthető ajánlatokkal bombázhatnak, de erről már korábban említést tettem…

 

Ne engedd, hogy az ígért hozamok elcsábítsanak! Fontos lehet, hogy mennyire rugalmas termékről van szó. Azaz milyen időtávon kell nélkülöznöd a pénzed és mennyire könnyedén juthatsz hozzá, ha szükséged lenne rá, akár lejáratkor, akár lejárat előtt. Ezeket a feltételeket is alaposan rágd át a teljes kép kialakításához!

 

Szóval, ha tuti 30%-ot szeretnél, akkor érdemes higgadt fővel átgondolni az eléd tett ajánlatot. Így eldöntheted, hogy mennyire tuti az a 30%...

 

 


 

Harvey, Irma, szuperviharok? Ugyan már, inkább a Tőzsde!

Hát, végül ide is eljutottunk… Hajónkkal egyenesen Szkülla és Kharübdisz közé vesszük az irányt. A befektetési alapokon megedződve tégy próbát, persze csak óvatosan, ha kellően felkészültnek érzed magad.

Lássuk az alapokat! Mivel is kell felszerelkezned? Kell ugyebár egy lakossági folyószámla és egy értékpapírszámla. Eddig semmi különös, lényegében egy esőáztatta, álmosító, őszi nap izgalmi szintjén vagyunk idáig. A befektetési alapoknál megtapasztalhattad, hogy azok árfolyamát többnyire másnap tudod meg. A tőzsdén azonban a részvények és devizák árfolyamai percről percre változnak az aktuális kereslet-kínálat egyensúlyi állapotának megfelelően. Ez most miért fontos Neked? Mert a legtöbb banknál a tőzsdei árfolyamokat 15 perces késleltetéssel látod. Azt azért érzed, hogy 15 perc alatt nagyot tud fordulni a világ egy olyan piacon, ahol minden pillanat számít. Tudják ezt a pénzintézetek is ezért lehetőséget teremtenek arra, hogy azonnal láss mindent, de ezért a zsebedbe kell nyúlni. Hát mérlegelj bölcsen! Ha nem ki-be akarsz ugrálni (adni-venni napon belül), hanem hosszabb távon tervezel egy-egy részvénnyel, akkor nem biztos, hogy erre áldoznod kell, mivel ez esetben mindegy, hogy pár forinttal drágábban, vagy olcsóbban veszel meg egy-egy papírt. Az is megoldás, hogy abban az időszakban, amikor aktívabban szeretnél a parketten jelen lenni, előfizeted az azonnali árfolyamokat, majd később lemondod a szolgáltatást.

tozsde.jpeg

 

Az alapokhoz hasonlóan azon a napon, amikor megveszed a részvényedet, már a Tiéd, és ha nem napon belül kereskedsz, akkor két-három napot kell várnod, amíg ismét hozzáférhetsz, azaz mire megjelenik értékpapírszámládon. Ez az időtartam bankonként változó, és nagyon nem mindegy, hogy egy vagy három napig lóg a levegőben a történet. De itt is vannak kivételek. Pénzintézeted dönthet úgy, hogy egyszerűen kikölcsönöz Neked előre egy adott részvényből, és így előbb megjelenik az a számládon, mint normál ügymenet esetén.

Mégis milyen árfolyamon vásárolj, és mikor, illetve mire figyelj, amikor részvényt veszel? Bár a részvények adás- vételi jutaléka bankonként eltérő, az alapokkal szemben minden részvénynél ugyanaz; függetlenül attól, hogy az adott ország piacán belül milyet vásárolsz. Külföldi részvényeknél más lesz a felszámított díj, mint a hazaiaknál.

Tehát ezeket a költségeket kell kitermelned, és igen, itt is van adó a nyereséged után… De ne csüggedj, erre gyógyír lehet a TBSZ, ha háromnál több évben gondolkodsz!

 

Az értékpapírszámlának van még egy költsége, amiről eddig nem szóltam, de – ahogy egyre nagyobb és nagyobb összeget tartasz ott – már érzékelhető terhet jelenthet számodra. Az alapoknál is felfigyelhettél rá, hogy általában van egy fix havi, illetve egy százalékos díj. Ez az értékpapírszámlán tartott pénz, befektetési jegy vagy részvény értékének meghatározott százaléka. Ergo minél több van a számlán, forintálisan annál kövérebb összeget mutat ez a költségsor. Ezt általában negyedévente szokta felszámolni a bank, de van, ahol havonta szedik be. Szóval, amikor azt kalkulálod, hogy mennyit kell nyerned, ezzel is számolj!

 

Jön az újabb, talán a legégetőbb kérdés: Hogyan nyerhetsz?!

 

Ha lenne egy örökérvényű igazság, akkor mindenki tőzsdézne, másrészt ez már nem bankválasztás kérdése. Vagy mégis…

 

Miért?

 

Gondolj csak bele! Ha van egy segítőkész, szakmailag felkészült ügyintéződ, ügyfélbarát díjak, kellően rugalmas ügymenet, akkor máris előnyben vagy azokkal szemben, akiknek ebből semmi vagy csak egy része adatott meg. Ezt bizony pénzre válthatod a tőzsdén!

 

Ezért fontos, hogy kellő körültekintéssel válasz magadnak pénzintézetet és sohase egysíkúan gondolkodj, hanem komplexen; kicsit a jövőbeni lehetőségeidet, szükségleteidet, terveidet is mérlegre téve!

 

Alapozunk, alapozunk?

Ha a munkavédelem már rendben, akkor indulhat a munka. Na, de mi a jó alapanyag? Mihez nyúlj, ha megtakarított pénzednek – pontosabban magadnak – a legjobbat akarod?

Míg eddig a kockázat és a várható hozam viszonylatában mazsoláztam a szóba jöhető termékek között, egy apró, ám most már egyre fontosabb dolog felett átsiklottam. Hajós példámnál maradva, a kérdés az, hogy ki fogja a kormányrudat? Hisz akármibe teszed a pénzedet, a végső döntést – az igent, vagy a nemet – Neked kell kimondani. Csakhogy egy betétnél, miután a döntést meghoztad, nincs teendőd. Vársz, míg leketyeg a futamidő és a végén felmarkolod a pénzt. Egy állampapírnál sem kell ugrálnod, ha nem vagy túl heves vérmérsékletű, ott is csak ki kell várni, amíg eléri a lejáratot a kötvény.

A befektetési alapoknál viszont már nem feltétlenül találkozol futamidővel. A nyílt végű alapok lényegében szabadon adhatók, vehetők, nincs lejáratuk. A zárt végű alapoknak ezzel ellentétben már van lejárata, de nem kizárt, hogy addig bármikor megszabadulhatsz adott árfolyamon tőlük, vagy éppen vehetsz belőlük. Jellemzően legcélszerűbb, ezekből kibocsátásuk időszakában betárazni, aztán hátra dőlni és várni. A másik lényegi különbség az, hogy az adás-vételnek jutaléka van, míg a jegyzésnek nincs. Szóval ezt is tedd mérlegre!

Mielőtt belemerülnénk az alapok sokszínű és izgalmas világába, még egy lényegi kérdést nem árt tisztázni. A betétnél, állampapírnál hiába Te mondod ki a végső szót, azért, hogy befektetésed az ígért kamatot elérje, a banknak kell megdolgoztatnia a pénzedet. Viszont az alapoknál már munkamegosztás van!

Hiába látod azt, hogy egy alap az elmúlt három évben hozott 50%-ot, ez nem minden befektetőre igaz! Hogyhogy?!

Csak azoknak mutat ekkora hozamot a megtakarítása, akik folyamatosan portfoliójukban tartották a papírt. Aki azonban ki-be ugrált (hol volt neki, hol nem), annak lehet ez kevesebb, de akár több is. Gondolj csak bele! Ha olyan szerencsés csillagzat alatt születtél, hogy mindig egy-egy visszaesés előtt eladtad befektetési jegyeidet, és minden esetben mélyponton vásároltad vissza, akkor a példában említett 50%-nál jóval nagyobb nyereséget tehettél zsebre.

Viszont, ha nem a legszerencsésebb módon valósítottad meg ezeket a ki- és beszállókat, akkor nem feltétlenül biztos, hogy elérted a jelzett 50%-os hozamot.

jump.jpeg

Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor rádöbbensz, hogy itt bizony már Te is munkálkodsz azon, hogy a pénzed minél jobban dolgozzon. Azaz aktívan menedzseled a megtakarításaidat. A befektetési alap vagyonát az alap kezelője forgatja, viszont a befektetési jegyekkel már Te is bűvészkedhetsz pluszban. De vigyázz, ez már akár azt is jelenheti, hogy szép lassan akár a teljes megtakarításodat elégeted! Hiszen, ha a mélypontokon adsz el, de a csúcsokon veszel, akkor folyamatosan csak veszteséget realizálsz.

A tőzsde egyik legfontosabb aranyszabályát nem árt, ha már most eszedbe vésed: Sohase a veszteséget akarjuk visszanyerni! Szimplán nyerni szeretnénk. Ha pedig vesztesz, akkor az már elment és pont. Gondolkodj rajta egy keveset, hogy mit kellett volna másként tenned, mire figyelj legközelebb, de ne ragadj bele a frusztráltságba! Olyan ember még nem született, aki egyfolytában csak nyerőben volt.

De ne szaladjunk azért ennyire előre! Bár innen már látótávolságon belül vannak a tőzsde háborgó vizei, azért itt még épphogy csak fodrozódnak a hullámok. Ha ennél nem is akarsz jobban belemerülni a befektetésekbe, akkor az alapoknál érdemes a tőke- és hozamgarantált, vagy tőke- és hozamvédett alapokat keresned. Bár látszólag nagy különbség nincs a két elnevezés között, azért érdemes átnyálazni a tájékoztatókat. Leegyszerűsítve: A tőkegarancia erősebb, mint a tőkevédelem. A hozamnál tovább lehet lubickolni az érdekességekben, amik persze a pénztárcánk kövérségét is meghatározhatják majd. Van úgy, hogy a pénzintézet évente megnézi, mennyit hozott az alap, és annak egy előre meghatározott részét bebiztosítja Neked. Így hiába lesz, mondjuk, a következő év veszteséges, Neked az első év nyeresége már ott figyel a tőkéd mellett. Arra is van lehetőség, hogy az alap teljes futamidejére határoz meg egy fix százalékot, és – ha a fene fenét eszik is – ezt megkapod, még akkor is, ha minden esett abban az időszakban. De megállapíthatnak egy küszöbértéket is, melynek elérésekor írják jóvá Neked az ígért hozamot.

Itt még mindig fogják a kezed, de egyre nehezebb lesz ellenállni a kísértésnek, hogy bele ne vesd magad a részvények és devizák sűrűjébe.

Munkavédelmi kisokos, amikor a pénzed dolgozik…

De hát bevittem, betettem bankbetétbe, mi baj lehet? – kérdezheted joggal. Ahogy a héten már megbeszéltük, a betétek esetében nem kell a körmödet tövig rágni. Biztosítja az OBA, az Országos Betétbiztosítási Alap, 30 millió forintig. Viszont ha többre vágysz, mint a nulla és egy százalék közötti kamat, akkor nem árt, ha figyelemmel vagy pár dologra.

 Az, hogy a pénzeden nyert hozamból adót kell fizetned, gondolom, nem okoz már lelki törést neked sem. De, akárcsak a betéteknél, más megtakarítási formáknál is él a TBSZ (Tartós Befektetési Számla) kamatadó kedvezménye. Ha esetleg nyugdíjcélra teszel félre, akkor a NYESZ (Nyugdíj Előtakarékossági Számla) is jó célt szolgál ez ügyben. Tény, ami tény, ha nem vagy elég körültekintő, akkor megeshet Veled, hogy a pénzedért kapott kamatot elviszi a számlavezetés díja. Míg a hiteleknél örömtáncot lejthetünk a soha nem látott mélységbe süllyedt kamatkörnyezet miatt, addig megtakarításainknál ez bizony fájó pont. Ám, mint minden nehézségből, innen is van kiút.

 Az óvatos duhajok belekóstolhatnak az értékpapírok világába. Erre indulásként mi sem lehet a legkézenfekvőbb, mint a magyar állam kötvényei, kincstárjegyei. Ezek között már rábukkanhatsz a betéti kamatokat meghaladó mértékű nyereséggel kecsegtetőkre is. Ha azt gondolod, hogy máris oda megtakarításod védelme, amint elhagyod a biztonságos betétek birodalmát, akkor tévedsz. A befektetéseket a BEVA (Befektető-védelmi Alap) óvja szintén 30 millió forintig. Egy „apróságra” azért figyelemmel kell lenned: Az egymillió forint feletti részre már csak 90 százalékban térít az Alap, ha beüt a krach. A jó hír, hogy a legutolsó magyar államcsőd 76 évvel ezelőtt volt, és most azért elég jól áll a szénánk. Azért egy állampapírral, hacsak nem nagy tételben és aktívan kereskedik valaki, akkor azért nem 100%, hogy milliókat nyer.

 De, ha már az értékpapíroknál tartunk, és ugye komplexen gondolkodsz… Ez esetben sem úszod meg egy bankszámla nyitását, sőt, még egy értékpapírszámla is bejön a képbe. Tehát mielőtt kikacsintanál a betétekből az értékpapírok felé, számolj az értékpapírszámla kondícióival is! Elsőként úgyis csak pénzed egy részét parkoltatod majd ezekben az eszközökben, ezért vedd figyelembe, hogy az így mozgatott vagyonod hoz-e annyival többet, hogy egy plusz számlát is finanszírozz belőle. Lehet, hogy indulásnál az is elég, ha a számlaköltségeket kitermeli, de emellett legalább tanulsz erről a területről is valamit; és ha már ismerős a terep, akkor bátrabban mersz majd áttenni akár nagyobb összeget is ide.

 ship.jpeg

De hajtsuk csak tovább csónakunk a befektetések végeláthatatlan óceánján. Irány a nyílt víz, s vele a kalandok és veszélyek hada.

 Persze nem kell egyszerre a legvadabb tájfunba kormányozni hajónkat, tartsuk be – az eddigieknek megfelelően – a fokozatosság elvét. Jöhetnek a bankok által forgalmazott különböző befektetési alapok.

 A MiFID-adatlapod alapján eleve eldől, hogy milyen ajánlatot kaphatsz egy banktól, így ezekkel csínján bánnak a pénzintézetek. Ezeken felül neked kell utánamenni a szóba jöhető befektetési alapoknak.

 Mik is lehetnek az első kedvenceid? A legegyszerűbbek a pénzpiaci alapok, amik közel bankbetéti hozamokat tudnak, viszont rugalmasabbak, mivel bármikor eladhatod őket, és így egyszerre pénzedhez juthatsz. És akkor most elérkezett az idő, hogy megint számolgass egy kicsit.

 

Bankja és befektetési alapja válogatja, de általában itt is felmerülhetnek plusz kiadások a már említett értékpapír-számlavezetési díj mellett. Elsőként előfordulhat, hogy már magának a befektetési jegynek a megvásárlásakor díjat számolnak fel. Amikor pedig eladod, hogy pénzedhez juss, akkor – kevés kivételtől eltekintve – szinte biztosan fizetsz még némi aprót a banknak. Ezeknek a mértéke a befektetési alapok típusától is függ, nem csak attól, hogy melyik banknál vezeted a számládat.

 

Említettem, hogy a befektetési jegyeket adod és veszed, ugye? Figyeltél? Itt nem az van, hogy csak úgy lekötöd a pénzedet a bankszámlán, hanem az alapok befektetési jegyeit vásárlod meg akkora összegben, amit éppen rászánsz. Amikor kifizeted, lényegében egy adott áron vásárolod meg, ez az ár annak a papírnak az árfolyama. Hogy nyerj az üzleten, értelemszerűen azon az áron kell majd eladnod, ami a költségeidet (legalább az adás-vétel jutalékait) fedezi, és még némi hasznot is hajt ezek felett.

 Az árfolyamok követése tehát rendkívül hasznos innentől. Viszont nem feltétlenül tesz jót az egészségednek, ha éppenséggel azt látod, hogy a tulajdonodban lévő befektetési jegyeid értéke csökken!

Micsodaaaaa?!

 

Hát ez van. Itt már a nagyobb reménybeli hozamért nagyobb kockázatot is kell vállalni, és ebben bizony benne van az is, hogy egy-egy ügyletből nem feltétlenül nyertesként szállsz ki. Viszont az biztos, hogy több tapasztalatod lesz. Ezektől az egészségkárosodásoktól véd többek között a MiFID, mivel kizárja, hogy a bank számodra kényelmetlen befektetési szituációkba engedjen sodródni. Persze, ha Te úgy döntesz, hogy mégis belehajózol a tájfunba, akkor az már a Te dolgod. Akár egy remek kaland is kerekedhet belőle, de a bank nem lök a háborgó tenger karmai közé.

 ship2.jpeg

A pénzpiaci alapoknál ilyen veszélyekkel talán százévente egyszer kell számolni. Nagyjából annyi izgalommal jár a birtokosuknak lenni, mint amennyi akkor „tombol” benned, ha szélcsendben egy csinos városi tavacskán a langyos, kora őszi napfényben fürdetve arcodat kis ladikoddal békésen ringatózol az alig fodrozódó vízen.

 

Persze lehet ezt tovább fokozni, jöhetnek a már magasabb hozamot kínáló, ám nagyobb árfolyam-ingadozásokat produkáló további befektetési alapok. Ezeknél is jó segítség lehet a melléjük rendelt különböző hozamszámolók, kalkulátorok, amikkel visszatekinthetünk egy alap múltjára, teljesítményére a kibocsátása óta vagy egy adott időtávot nézve. Amire még figyelmet érdemes szentelned, az az árfolyamok mozgása, mert könnyen lehet, hogy egy befektetési alap két év alatt hoz 20%-ot, de közben olyan hullámvasutat járt be, ami még a legerősebb gyomrúakat is komoly próbatétel elé állítaná. Ha nem vagy erre felkészülve, akkor előfordulhat, hogy egy pillanatnyi 10%-os veszteség esetén megremeg a kezed, és megválsz befektetésedtől. Míg, ha felkészültél volna az alap múltjából, akkor joggal bizakodhatsz a fényesebb jövőben, és kitartásodnak nyereség lesz a jutalma.

 

Erre azonban itt már nincs semmilyen garancia… vagy mégis? Ha továbbra is társam leszel a befektetések óceánjának behajózásában, akkor látni fogod, hogy még a legnagyobb vihart is át lehet vészelni.

Hogyan válassz, ha megtakarítanál…

A hét végén takarítási világnap lesz, de ne siessünk ennyire előre! Ez a nap nem az a megtakarítási világnap, amelyik október végére esik. Neked azonban nem kell várni bő egy hónapot, hogy pár hasznos ötlettel gazdagodhass megtakarításaidat illetően.

 De kezdjük az elején! Ha van némi pénzmagod, amivel még nem tudod, mit kezdenél, de nem szeretnéd, ha parlagon heverne; ráadásul egy nagyobb, távlati cél érdekében gyarapítod hónapról hónapra, esetleg már el is érte azt a mennyiséget, hogy elérkezettnek látod az időt rá, hogy helyetted, illetve melletted, a pénzt is munkára fogd.

 

Van azonban egy harmadik verzió is, amibe kevesen gondolnak bele, pedig lehet, hogy érdemes lenne pár percet áldozni rá és a ”Hogyan válassz bankot?” kérdés felmerülésekor ezzel is számolni. A harmadik verzió az, amikor – mondjuk – meglenne a hőn áhított célra a rávaló forintod, de miután megvennéd az új lakás, kocsid, satöbbit,  akkor bizony nem sok minden maradna a pénztárcádban vagy a számládon. Ezért lehet, hogy egy kisebb hitel felvételével még talán jobban is jársz, mert nem nullázod le magad teljesen, marad egy kis megtakarításod is. Ráadásul, ha azt ügyesen forgatod, akkor akár a hitelkamatot meghaladó hozamot is elérhetsz vele a mostani nyomott kamatkörnyezetben. Másrészt a hitelt havonta tudod a fizetésedből törleszteni, így, ha valami beütne, akkor ott a megtakarításod, amihez hozzányúlhatsz.

 

Tény, hogy könnyebb megtalálni a megfelelő megtakarítási formát, ha tudod, mi az, amire félreteszel. Mert például lakáscél esetén remek megoldás egy lakáskassza, amit kizárólag előre meghatározott, ingatlant érintő kiadásokra vehetsz igénybe, viszont ezért komoly hozamot biztosít számodra köszönhetően az évi 30%-os állami támogatásnak. De, ha a nyugdíjadat szeretnéd majd kiegészíteni, akkor is különböző speciális termékek közül válogathatsz. És itt is van állami támogatás, évente 20%. Azért ezek nem rossz mutatók az 1% alatti betéti kamatokhoz képest, ugye? No, igen, a tőzsde világa azért más… De az már a másik véglet! Ott már nincs szükség napi három kávéra, hogy a vérnyomásod olykor az egekbe szökjön!

 

Amennyiben csak úgy, általánosan, váratlan kiadásokra tartalékolsz, akkor szabadabb a pálya. De, mint az életben és különösen a pénzügyekben, itt sem árt, ha már átestél egy önismereti tréningen, hiszen a pénzed bánhatja, ha rossz döntést hozol... A jó hír, hogy a bank ebben segít.  De tényleg!

 form.jpeg

Van például egy olyan kérdőívecske, amit minden értékpapírral rendelkező ügyfélnek ki kell(ene) töltenie. Ez elsőre fölösleges időrablásnak tűnhet, de később még áldani fogod az ügyintéző nevét, aki dacolva megsemmisítő pillantásaiddal mégis végigküzdötte magát rajta, kifaggatva pénzügyi ismereteidről és kockázatvállalási képességedről. Ezt úgy hívják, hogy MiFID. Szerintem ne vedd félvállról a MiFID-adatlap kitöltését, mert ez alapján határozzák meg, hogy milyen termékeket ajánlhatnak Neked. Természetesen ettől függetlenül Te kérhetsz más terméket is, de az már kizárólag a Te felelősséged lesz. Alapvetően  a bank nem vihet bele semmi olyanba, ami a MiFID alapján meghaladja a kockázattűrő képességedet vagy pénzügyi jártasságodat.

 

Egy betéti terméknél, mint az egyik legstabilabb befektetési formánál ( ami lényegében állampapírok biztonságával ér fel), a kamatoknál nincs nagy varázslat. Viszont érdemes körbejárnod, hogy van-e kamatprémiumra, plusz kamatra esélyed. Ezeket nem egy bank a betét összegéhez, az általad igénybe vett szolgáltatások számosságához vagy esetleg aktivitásodhoz (pl. a kártyahasználat) köti. Kicsit hasonló a helyzet, mint amikor számlát keresel. Ott is beleütközhetsz hasonlókba, ha még emlékszel.

 

Már betét elhelyezésekor számlát kell nyitnod, nem elég csak a betéti kondíciókat összehasonlítanod, figyelned kell a számla díjtételeire is. Az EBKM ebben nem annyira támogat téged. A költségeket nem veszi figyelembe, csak az éves tőkésített összeget 360 vagy 365 napos bázison számolva.  Szerintem nem elpocsékolt idő, ha azért magad is matekozol egy kicsit.

 

Ha megvan a számla és a betéti termék is, ami ugye lehet forint vagy deviza, akkor még az időtávra is gondolni kell. Jelenleg minél hosszabb ideig adod kölcsön a banknak a pénzed, annál magasabb kamatot kaphatsz. Nem is beszélve arról, hogy ha több mint három évig hagyod fialni tőkédet, akkor további jutalomfalatokkal gazdagodhatsz. Ez a TBSZ, a Tartós Befektetési Számla. De itt már megint bekúsznak a képbe a betéten kívüli, akár magasabb hozammal kecsegtető megtakarítási formák. Mindenesetre a TBSZ-szel – részben vagy egészen – mentesülhetsz a kamatadó megfizetése alól.

 

Hát, igen… Ahhoz, hogy milliomos legyél, csupán két dolog kell: pénz és türelem. Hogy ez a türelem mennyi ideig tartson? A jelenlegi kamatok mellett jó, ha nem vagy egy robbanékony alkat… De ne aggódj, van élet a betéteken túl is! Erről legközelebb írok majd.

 

Hogyan válassz bankot, ha CSOKos vagy?

Bár már több mint egy éve életünk részévé vált, még mindig akadnak fehér foltok a CSOK-ot illetően.

Arról nem is beszélve, hogy a bankok sem feltétlenül értelmezik egyformán a két vonatkozó jogszabályt (a 16/2016. (II.10.) és a 17/2016. (II.10.) számú kormányrendeleteket), így itt sem mindegy, hogy mennyire vagy résen. A lényeg, hogy olyan pénzintézetet találj, amelyik a legközelebb áll a Te elképzeléseidhez, igényeidhez.

Szóval jöjjön a CSOK!

Kevés ember kel fel úgy, hogy ma aztán CSOK-ot akar igénybe venni. Mégis egyre többeknek mozgatja meg a fantáziáját. Másrészt – látva a hitelkamatok folyamatos csökkenését – növekszik azon honfitársaink száma, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy belevágjanak életük egyik legnagyobb projektjébe, egy saját otthon megteremtésébe.

Akár saját, akár befektetési céllal tervezel ingatlant venni, építeni, bővíteni jobbnál jobb banki lakáshitelek állnak rendelkezésedre, melyek kamatukat tekintve nem igazán maradnak már le a CSOK mögött. Akkor meg mi a fenének találták ki a CSOK-ot, és miért válaszd mégis azt?

Mert a bank ritkán ad ingyen pénzt Neked, a CSOK-ban pedig ez a plusz jelenti azt a vonzerőt, ami miatt sokan kacérkodnak az lakásvásárlás, építés, bővítés gondolatával. És itt máris jöhet az első buktató. Ha ugyanis úgy okoskodsz, hogy milyen jó lesz majd kiadni a támogatással megszerzett lakást, el kell, hogy szomorítsalak. CSOK-ból csak saját családod használatára építhetsz, vásárolhatsz! Olyannyira csak magadnak, illetve családodnak, hogy be is kell költöznöd az új szerzeménybe. És nem elég, hogy csak átjelented magad, hogy ez szerepeljen a lakcímkártyádon! Életvitelszerűen is ott kell laknotok mégpedig – néhány kivételtől eltekintve – 10 éven keresztül. Ezt minden bankban el is fogják mondani Neked. Akár a fejed tetejére is állhatsz, de ha ez ellen a szabály ellen vétesz, akkor kamatostul vissza kell fizetned mindent!

 fej.jpeg

A következő lényegi kérdés, hogy mennyi a támogatás. Ezt a meglévő és tervezett gyermekek száma és a lakáscél is befolyásolja, de minden banknál ugyanazt a forint összeget fogod látni, hiszen a CSOK egy vissza nem térítendő állami támogatás, amelyet a Magyar Állam nyújt neked a bankokon keresztül. Azért mielőtt idődből áldoznál arra, hogy besétálj valahová, tedd fel az alábbi három kérdést magadnak:

 

Hány gyermeked van, és/vagy mennyi lurkót vállalnál még be?

Új vagy használt ingatlan vágyaid netovábbja?

Mekkora a hőn vágyott ingatlan hasznos alapterülete?

 

Ezen kérdésekre adott válaszaidtól függően 600.000 forinttól 10.000.000 forintig terjedhet az egyszeri támogatás összege. Ráadásul ez a vissza nem fizetendő rész! Sőt a kedvezményes hitelnél egy kamatmaximum is meg van határozva.

A következő szint az önerő. No, ez már bankonként más és más. Egyrészt különbözhet az elvárt önerő mértéke, másrészt az is, hogy mi számít önerőnek adott pénzintézetnél. Ez már a Te pénztárcádat is keményen érintheti.

Aztán itt van az a fránya ÁFA is. Ha ugyanis nem generálkivitelezővel végezteted az építést, akkor akár 5 millió forintnyi áfát is visszaigényelhetsz. Azonban fontos, hogy ezt is csak a bankon keresztül bonyolíthatod, így legközelebb kérdezz rá nyugodtan az ügyintézőnél, hogy korábban csináltak-e már ilyet az adott bankfiókban, illetve szorgalmasan jegyzetelj, hogy milyen feladatok várnak rád ezzel kapcsolatban.

epit.jpeg

Az, gondolom, már lejött számodra is, hogy az építés több macerával jár, mint ha csak egy meglévő lakást vásárolnál meg. Ám ennek is megvan az ára, a kényelmet a magasabb költségekben fizeted majd meg.

Ha a vásárlás mellett döntesz, érdemes azt is figyelembe venned, hogy a jelenlegi jogszabályok alapján a kedvezményes 5%-os ÁFA-kulcs 2019. január 1-ig van érvényben! Hiába kezdődik el most egy lakóparki projekt, ha az átadás átcsúszik 2019-re, akkor a mostani keretfeltételek alapján lehet, hogy vevőként  27%-os ÁFÁ-t kell majd fizetned. Bár ez nem banki dolog, azért nézz rá, hogy a szerződésedben miként szerepel a vételár? Nettó + ÁFA vagy bruttó összeg?

 

A CSOK-hoz kapcsolódó kérdések és okosságok tárháza kimeríthetetlen, számos blogot lehetne megtölteni vele, hiszen sokan félreértelmezik, vagy éppen nem kapnak teljes körű tájékoztatást, és ezért túlzott elvárásokat dédelgetnek a konstrukcióval kapcsolatban.

 Mégis akkor melyik bankot válaszd? Azt, ahol a költségek számbavételét követően, a megfelelő tájékoztatást kapod, és láthatóan valóban figyelnek rád, érted dolgozik a banki ügyintéző.

 

 

 

Hass(h tag), alkoss, gyarapíts… hitelből?

Hitel, no, de nem mindegy, milyen, ahogy az sem, hogy hol… Igen, még mindig a bankválasztás kérdését feszegetem. Mondhatnád, hogy a nagyján már túl vagyunk, hiszen a számlákat kipipáltuk és a hitelek közül is belekóstoltunk már a jelzáloghitelekbe is… De az igazi nyalánkságokat a tipikusan lakás vagy családi ház vásárlásához, egyszóval az otthonteremtéshez kapcsolódóan találod.

 

Itt kell igazán észnél lenned, hiszen ha ezek közül választasz, nagy valószínűséggel évtizedekre elkötelezed magad. Ezen hiteltípusok rendelkeznek a leghosszabb futamidővel, nem egy akad köztük olyan, mely 30 évre is szólhat. Persze, ha nem vagy elégedett a bankoddal a hitel törlesztése során, akkor nyugodtan válthatsz megint. És ezzel el is érkeztünk oda, ahol legutóbbi cikkemet befejeztem: a hitel felvételt követő költségekhez. Az egyik ilyen a hitel előtörlesztésének díja. Ha úgy érzed, hogy nem a lehetetlen kategória egy olyan szcenárió, amikor a hitel futamideje előtt megjelensz a banki tanácsadó előtt egy kitömött táskával és széles mosollyal közlöd vele, a hitelt jöttél visszafizetni egy összegben.

 

Állítólag, ha valakire rámosolyogsz, akkor az előbb vagy utóbb visszamosolyog rád. Ezt erősítheti meg a fenti szituáció is, mivel az ügyintéző hasonló ábrázattal fogja közölni veled, hogy nagyon örülnek Neked, hiszen így már biztosra vehetik, hogy nem lesz belőled rossz adós egy nem-teljesítő hitellel. Azonban előreláthatólag egyúttal arról is tájékoztat, hogy az előtörlesztés díja a fennálló hiteltartozás „x” százalékára rúg. Ha ezzel korábban nem kerültél tisztába, akkor nem kizárt, hogy a már említett mosoly az arcodra fagy. És itt most álljunk meg egy szóra! Ha még emlékszel, számtalan díjat elengedhetnek a pénzintézetek, amit többnyire az ügyfelekért folytatott verseny kényszerít ki. De nem árt, ha az apróbetűket is áttanulmányozod. Ezeket a kedvezményeket bizony abban a reményben adják neked a bankok, hogy hosszú évekig, évtizedekig fogod szolgáltatásaikat igénybe venni. Ám, ha Te mégis úgy döntesz, hogy két éven belül egy összegben előtörleszted a felvett kölcsönt vagy akár egy részét, akkor a fent említett jutalék mellett, a korábbi engedmények összegét is Rád terhelhetik, hiszen ők hosszútávon számítottak ezekre a bevételekre, illetve például a felmerülő kockázatok ellen is bebiztosították magukat, ami nem kis költséggel jár.

Na, kezded érteni? Mehetünk tovább?

 pexels-photo-567952.jpeg

Ha építesz, megvásárolsz vagy éppen korszerűsítesz egy ingatlant, akkor többnyire egy ideig a részedre jóváhagyott hitel egy része vagy egésze a banknál parkol. Azt csak az előre meghatározott feltételek teljesítése esetén utalja a részedre. A folyósítási feltételek ismerete nem kerül semmibe, sokszor a tudás hiánya már annál inkább fájhat a pénztárcádnak. Ha nem időben kapod meg a már jóváhagyott hitelt, azzal egy adás-vétel esetén akár az ügyletet is bukhatod, vagy plusz pénzt kell kifizetned az eladónak, míg egy építés vagy korszerűsítés során maga a kivitelezés akadhat el.

Tehát amint teljesítetted a folyósítási feltételeket, a bank – a folyósítási díj ellenében –elhelyezi a számládon az igényelt összeget. Ha ez nem a teljes összeg, akkor a fennmaradó részen tovább ketyeghet a rendelkezésre tartási jutalék díja egészen addig, amíg a teljes hitelt le nem hívod, el nem költöd, azaz megvalósul a hitelcél.

 Bizony ezek már úgynevezett „célhitelek”. Míg a szabadfelhasználású hiteleknél a bank nem különösebben firtatta, hogy mire költöd a pénzed, itt nagyon komoly jogi szabályozás határozza meg, mire használhatod fel a kapott kölcsönt. A jó hír, hogy általában ezen hitelek kamata a legalacsonyabb, leszámítva a támogatott hiteleket.

 Bár senki sem úgy indul neki egy ügyletnek, hogy a későbbiekben a megcsúszott törlesztőrészletek miatt „büntetésből” késedelmi kamatot fog fizetni, előfordulhat, hogy nem alakul minden a terv szerint. Az élet nagy rendező. Érdemes azért ezekre a tételekre is előzetesen vetni egy-egy pillantást.

 A banki költségek kevésbé reflektorfénybe kerülő részei mellett ne feledd a hitelcélra vonatkozó előírásokat is átnyálazni, nehogy menet közben érjenek meglepetések és esetleg felesleges kiadásokba verd magad! Ezek legfőképp a támogatott konstrukciók esetén fontosak, mint amilyen például a napjainkban sokak számára reményt jelentő CSOK, amivel majd  cikksorozatunk hiteles témájú blokkja zárul a hét végén.

süti beállítások módosítása