A cím nem kacsa. Eddig olybá tűnhetett, hogy fogadatlan prókátorként osztom itt az igét. Vagy, hogy tét nélkül hajszollak bele különböző pénzügyi feladványokba azon fedősztori alatt, hogy miként faragj pénzügyileg pallérozott ifjút gyermekedből. Talán már fogyóban az elszántság és a lendület… Akkor álljon itt egy saját történet!

 Az elmúlt hetek során a fiatalok pénzügyi nevelése témában taglaltakat természetesen gyermekeimmel is megosztottam. Érdekes volt látni, miként reagál egy ötéves és egy tízéves vagy éppen egy kamasz az egyes stációkra. Az egyik ilyen alkalommal picit előre is szaladtunk, de most, pont témába vág idősebbik fiam felvetése.

 Egy vasárnap délután beszélgettünk, hogy éppen mire spórol ő, és úgy egyébként mennyi ideig kell nekünk takarékoskodni, mondjuk, egy családi kirándulásra vagy éppen egy fiatalabb autóra. Ekkor szegezte nekem a kérdést, hogy miért kell annyi hónapig, évig félretenni?

Reflexből adtam a választ, hogy mert egyrészt nem olcsó egy autó, másrészt pedig nem túl magasak most a kamatok sem, de apa azért próbál azokat meghaladó hasznot elérni a család befektetésein. Viszont, minél magasabb az elvárt haszon, annál magasabb a kockázat.

 Láttam, ahogy szemében kigyúl a kalandvágytól fűtött felfedezőkre is jellemző tűz. Gyorsan átlátta, hogy ezek szerint a bankbetéteken túl is van élet, és az mennyivel jobb már, hiszen sebesebben célba érhet az ember, előbb összejön az áhított összeg. A kockázat szót meg sem hallotta…

 „Mégis milyen bankok adnak többet?” – tudakolta izgatottan. Nem akartam letörni az ifjonti lelkesedést, de azért mégsem vághattam bele a befektetési alapok, biztosítások, részvények és kriptopénzek végeláthatatlan bemutatásába. Felesleges is lett volna, a fokozatosság és mértékletesség itt megengedett. Nincs kötelező óraszám, nincs tanmenet, semmi kényszerítő tényező. Csak egy cél lebegjen előtted is: a kíváncsiság, érdeklődés fenntartása utódodban és a minél alaposabb ismeret átadása!

Így a választásom az állampapírokra esett.

Ezeknek egyetlen kockázata, ha megfelelő helyen vásároljuk, hogy az állam nem fizet. Erre azért volt már nem egy példa a történelemben, de Magyarország azért nem úgy áll mostanában, hogy ez a veszély fenyegetne.

 A fiam kérdésére visszatérve. Azt válaszoltam, hogy nem a bankok, hanem a magyar állam az, aki többet ad, mint egy bankbetét kamata.  Hogy mégis mennyivel? Hát, azért nem olyan sokkal, mert bolond lenne jóval magasabb áron hitelt felvenni, mint mások. No, ekkor szaladt fel először a szemöldöke gyermekemnek: Hitelt? – ámult el.  Magamnak ástam a kelepcét, de nem volt mit tenni, ki kellett evickélnem belőle. Újabb magyarázat következett.

Visszatérve a kályhához, a bankbetétekhez, elmondtam neki, hogy a bank azért fizet kamatot a nála elhelyezett megtakarításainkra, mert ő azt használja, ergo kölcsönözzük részére. Lényegében hitelbe adjuk neki. Az az ezer forintos bankjegy, amit átadunk a pénztárosnak, nem ugyanaz lesz, mint az, amelyiket majd visszakapunk néhány hónap vagy év elteltével.